Pénteki idézetek

2020.02.28.
Pénteki idézet

Arra gondoltam, hogy péntekenként idézetekkel szórakoztatlak Benneteket… meg magamat is Lesz idézet regényből, filmből, versből, dalszövegből és még ami eszembe jut. Nem ígérem, hogy mind humoros lesz, vagy trendi, viszont mindegyik megragadt bennem valami miatt.

 

Szóval akkor az első pénteki idézet, azaz íme az első

” – Sajnos, nem tudom felfogni szavai értelmét – jelentette ki, mikor felesége befejezte a mondókáját. – Miről beszél?

– Collinsról meg Lizzyről. Lizzy azt mondja, hogy Collins nem kell neki. Collins pedig most azt kezdi mondani, hogy neki meg Lizzy nem kell.

– S mi itt az én teendőm? Úgy látom, az eset reménytelen.

– Beszéljen Lizzy fejével. Mondja meg neki, hogy ragaszkodik a házassághoz.

– Hívassa le Lizzyt, majd közlöm vele véleményemet. Mrs. Bennet meghúzta a csengőt, s behívatta Elizát a könyvtárszobába.

– Gyere ide, gyermekem – mondta Mr. Bennet, mikor leánya megjelent. – Fontos ügyben hívattalak. Úgy hallom, Mr. Collins megkérte a kezedet. Igaz ez? – Elizabeth azt felelte, hogy igaz.

– Helyes… és te visszautasítottad ajánlatát?

– Igen, papa.

– Eddig rendben is volnánk, most jön a lényeg. Anyád azt kívánja, hogy menj hozzá. Így van ez, Mrs. Bennet?

– Így van… Máskülönben sose kerüljön a szemem elé!

– Súlyos választás előtt állsz, gyermekem. Mától kezdve egyik szülőd idegen lesz számodra. Az anyád nem akar többé látni, ha nem mégy feleségül Mr. Collinshoz, nekem pedig akkor ne kerülj a szemem elé, ha hozzámégy.”

(Jane Austen – Büszkeség és balítélet)

Kapcsolódó bejegyzések

Megvásárolható kötetek...

Húzós szerelem

Sport, szerelem, nyolcvanas évek és egy kalandos utazás

„Egy kor, amit csak szüleink, nagyszüleink ismerhetnek igazán, egy sport, amibe eddig csak néhányan nyerhetnek bepillantást és egy lány, akinek története mindenkit magával ragad majd.” – V. Dóri

Olvass bele!

Vedd meg:  E-könyv vagy nyomtatott könyv

Meghitt pillanatok

Az antológiában húsz ünnepi novella kapott helyet, húsz különböző író tollából.

Az Osztálykarácsony egy szívmelengető történet barátságról, elfogadásról és a szerelemről. 

Olvass bele!

Vedd meg:  E-könyv vagy nyomtatott könyv

Gyöngyfűzér

A gyűjteményben tizennégy népszerű szerző írása olvasható. 

A Norvég krémes egy kedves történet Szőkéről, a családról és az élet kihívásairól.

Olvass bele!

Vedd meg:  E-könyv vagy nyomtatott könyv

Pin It on Pinterest

Share This