Táncolj velem!

Két férfi álldogált a vadgesztenyefák árnyékában. Elegáns megjelenésüket kissé lazította, ahogy a szél időnként játékosan meglibbentette a zakójuk oldalát. A levelek között átszűrődő kora őszi napsugarak megvillantak az alacsonyabb alak őszülő, rövid haján és ragyogó szőkévé varázsolták társa hullámos tincseit.

A fiatalabb szőke férfi csípőre tette a kezét és türelmetlenül fordult körbe. Majd tekintete a mellette várakozó idősebb társára siklott és félrehúzott szájjal megcsóválta a fejét. Az alacsonyabb férfi egy fehér rózsacsokrot szorított a mellkasához.

– Átvegyem, apa? – kérdezte.

A férfi szótlanul, elgondolkodva nézett a fiára, majd szorosabban magához ölelte a csokrot.

– Minek vettünk ennyi virágot? – kérdezte a fiú kedvesen. – Ráadásul csúnyák – tette hozzá óvatosan.

– Nem a szépség a lényeg – sóhajtotta az idősebb és őszes szőke fejét lehajtva belefúrta az arcát a virágok közé. A szirmok simogatták a bőrét és az édes rózsaillatot belélegezve gondolatait elárasztották az emlékek.

 

A kék szemű, szőke Kisfiú törökülésben figyelte az óvó nénit. A falusi óvodában együtt készült a ballagásra az összes csoport. Az óvó néni az alacsony asztalka mellől figyelmesen végignézett a körülötte üldögélő gyermekeken. Majd kinyitotta az ölében fekvő füzetet.

– Mivel egész évben nagyon ügyesen viselkedtetek és sokat tanultatok, ezért a ballagáskor, aki akar, táncolhat is a dalra, amit majd közösen énekelni fogunk.

A gyerekek izegni-mozogni kezdtek, a szőke Kisfiú felugrott és az óvó nénihez szaladt.

– Erzsi néni, választhatom őt? – mutatott egy loknis, barna hajú kislányra. – Táncolhatok vele?

– Ha ő is akarja, akkor igen – simogatta meg a fejét az óvó néni. – Vigyél neki egy szál virágot! – mondta és a vázából egy szál fehér rózsát adott a Kisfiúnak.

A Kisfiú a földön üldögélő társait kikerülve szökdécselt a Lányhoz.

– Táncolsz velem? – nyújtotta felé a virágot. A Lány kerek, barna szemmel nézett rá.

– Igen – válaszolta és bátortalan, fogatlan mosolyra húzódott a szája, ahogy megmarkolta a rózsát.

 

A szőke Fiú alig várta, hogy visszaérjen az iskolába. Az osztályban már várták a haverok, izgatottan, hadarva mesélték neki az eddig történt eseményeket, mielőtt elindultak a tornaterembe.

A csarnokot délután már feldíszítették a hetedikesek, a színes lampionok fénye vibrált a tarka szalagokon. A reneszánsz farsang minden kelléke a helyén volt.

A teremben dübörgött a zene, a jelmezesek kavarogtak a kézilabda pálya oldalvonalai között. A Fiú megállt az ajtóban és tekintetével a loknis, barna Lányt kereste. Könnyen megtalálta, mert korábban együtt találták ki a jelmezét. Boszinak öltözött, és most éppen a barátnőivel bohóckodott a zenére. A Lány is észrevette őt, és a vasorr alól boldogan mosolygott rá. A Fiú kedvesen visszaintett, aztán a haverokkal belevetette magát a buliba. Miközben végigették a gondos anyukák által készített büfé választékát, a beöltözött tanárokon szórakoztak. Majd a nagyobb önbizalommal rendelkező fiúk a lányok felé vették az irányt.

A Fiú egyenesen a boszihoz ment, aki abbahagyta a táncolást, ahogy közeledni látta őt.

– Szia! – ordította a boszi fülébe.

– Szia! – kiabált a Lány.

– Klassz az orrod!

A Lány felnevetett és elpirult. Zavartan megigazította az orrát.

– Nem vagy még fáradt? – kérdezte a Fiú.

– Nem, egyáltalán.

– Akkor táncolsz most csak velem?

– Táncolhat egy boszi a király íjászával?

A Fiú féloldalas vigyorral az arcán megvonta a vállát.

A Lány egy kis fehér rózsát tűzött a Fiú gombja mellé, és szertelen mosollyal megragadta a karját.

 

A Fiú késésben volt. Rohant lefelé a lépcsőn, bekanyarodott a tornateremhez vezető folyosóra és a látványtól földbe gyökerezett a lába. A Lány a terem bejáratánál állt és izgatottan toporgott.

– Azta, jól nézel ki! – lépett közelebb a Fiú, és elismerően nézett végig a Lányon. A fehér keringő ruha kiemelte barna, loknis haját, amelybe néhány fehér rózsát tűzött.

– Aha, köszi! Nem tudom, hogyan vettél rá erre – nevetett a Lány zavartan.

A Fiú még év elején, egy osztályfőnöki órán vállalta el a keringő-szólót a szalagavató nyitányában. Akkor egy pillanatra eljátszott a gondolattal, hogy inkább azzal a tizenegyedikes feketehajú csajjal táncol, akit már fűzött egy ideje. De aztán rápillantott az előtte ülő barna loknikra, és egyből el is vetette a gondolatot. Elmosolyodott, ahogy visszaemlékezett a felkérésre, ahogy a Lány boldogan csillogó szemmel igent mondott, és a nyakába ugrott.

– Nem volt túl nehéz. Csak annyi szöveg kellett, hogy táncolj velem – vigyorgott önelégülten.

A Lány elpirult és zavartan megigazította a szoknyáját.

– Igen, neked csak ennyit kell mondanod – motyogta, de a Fiú nem rá figyelt, mert a nyitott ajtón keresztül a nézőket fürkészte és végül tekintete megállapodott a szép arcú, fekete hajú lányon. Vigyorogva intett neki. A Lány halkan felsóhajtott. A Fiú vonakodva ránézett. Egy pillanatra elbizonytalanodott a Lány arcán átsuhanó érzelem láttán.

– Mit mondtál? – kérdezte és átölelte a derekát. A rózsák finom illatától egy másodpercre behunyta a szemét.

– Semmit – ingatta a fejét a Lány mosolyogva.

A Fiú kutatva nézte a kedves arcot, de nem tudott rájönni, hogy mit látott rajta. Mire megkérdezhette volna, felcsendült a nyitótánc zenéje.

 

A fiatal, szőke Férfi nem tudta levenni a tekintetét a loknis, barna Lányról. Szeméve követte a mozdulatát, ahogy a kiskanalat kivette a kávéból és lassan az ajkához emelte a csészét. A zsúfolt cukrászda zajongása nem jutott el a tudatáig és a Lány is mondott valamit, de azt sem fogta fel. Csak az ajkát nézte, ahogy a csészéhez ért. Évek óta nem találkoztak személyesen, és a Lány hús-vér valósága megzavarta az érzékeit. Az internet személytelen, kontinensnyi távolságában elfelejtette, hogy a vele szemben ülő nő mennyire vonzó. Váratlanul érte saját testének reakciója, amelyet most nem győzött elrejteni.

A kávés csésze halk csörrenése kizökkentette. A Lány kedvesen kérdezett valamit és várakozóan nézett rá.

– Ne haragudj, mit kérdeztél?

– Merre járnak a gondolataid? – incselkedett, majd mosolyogva megrázta a fejét. – Csak azt akartam tudni, hogy találkoztál-e már a többiekkel is. Tudom, hogy terveztétek.

A Férfi megköszörülte a torkát.

– Igen, már söröztünk egyet tegnap este.

– És? Milyen volt újra együtt? Sikerült egymásra hangolódnotok?

– Nem igazán – hajtotta le a fejét a Férfi. – Már nem olyan, mint amikor egyetemisták voltunk. Tudod, már a legtöbb havernak családja van, megtalálták az igazit – nevetett fel keserűen. A Lány átnyúlt az asztal felett, és megsimogatta a kezét. A bensőséges érintéstől megborzongott. Hevesen megragadta a csuklóját és megcsókolta. A Lány rákulcsolta ujjait a kezére, barna szeme mélységes kedvességgel nézett rá. Óvodás koruk óta ismerte ezt a tekintetet, és tudta, hogy a Lány soha senki másra nem néz így.

– Megtalálod majd te is, ebben biztos vagyok – mondta neki őszinte önzetlenséggel.

A Férfi nehézkesen elmosolyodott.

– Talán már meg is találtam – jegyezte meg.

A Lány kíváncsian nézett rá.

– Menjünk! – állt fel hirtelen. A Lány meglepődött mosollyal követte.

Az épületből kilépve körbevette őket a kora nyári este lágysága. A parkban kanyargó ösvények sárgásan fénylettek a kandeláberek alatt. A közeli kerthelységből tánczene szűrődött ki.

Szótlanul lépkedtek szorosan egymás mellett. A Férfi át akarta ölelni és magához szorítani. Kétségbeesve küzdött a vágyai ellen. Muszáj volt megérintenie a Lányt. Végül megfogta a kezét.

– Táncolj velem!

A Lány halkan felnevetett, és a Férfi nem bírta tovább. Megállt, magához húzta, és miközben néhány lépéssel körbefordította szenvedélyesen megcsókolta. A teste vadul reagált a Lány bőrének finom rózsaillatára.

A Férfi közel került a józan eszének elvesztéséhez, alig bírta megállni, hogy a fák rejtekébe vigye őt és a gyepszőnyegen magáévá tegye. Végül elszakította az ajkát.

A Lány átkarolta a nyakát, arcát a mellkasán nyugtatta.

– Elmondod, hogy ki az? – kérdezte csendesen.

– Te vagy – suttogta a Férfi és az ajkát a barna loknikhoz érintette. Érezte, ahogy a karcsú test ellazul a karjaiban. Egy pillanatra engedte, hogy átjárja a Lányból áradó boldogság.

– Megnősülök – bökte ki.

A Lány azonnal megfeszült az ölelésében.

– És kit veszel feleségül?

A Férfi szorosabbra fonta a karját, még képtelen volt elengedni őt.

– Megismerkedtem valakivel… úgy fél évvel ezelőtt.

A Lány hevesen lépett hátra. Összegörnyedt, kezét a hasára szorította.

– Rosszul vagy? – nyúlt utána a Férfi, de a másik durván ellökte magától. A Férfi próbálta megfejteni a Lány arcára íródott érzelmeket, de csak a tekintetében tükröződő értetlenséget és a csalódottságot ismerte fel.

Hosszú másodpercekig nézték egymást, végül a Lány kihúzta magát.

– Szereted ezt a… valakit? – kérdezte.

– Nem igazán – a Lány kérdő tekintetét látva folytatta, – de hat hónapos terhes.

– Ebben az esetben valóban nem tehetsz mást – mondta a Lány nyugodtan. – Akkor visszautazol hozzá, igaz?

A Férfi bólintott.

– Minden jót – mondta halkan, majd megfordult és elindult a parkoló felé. A Férfi hosszan nézett utána, keze tehetetlenül ökölbe szorult. Csapongó gondolatai között próbálta felismerni az érzelmeket, amiket a Lány arcán látott, de nem tudta. Dühösen belerúgott a közeli pad lábába.

 

A középkorú Férfi a bárpultot támasztotta. A haverokkal közösen már túljutottak az este kocsmázós szakaszán. Az a régi, közös idők emlékére szólt, és most a bulizós rész következett. A pince klub zsúfolásig megtelt az egyetemi találkozó részvevőivel, és örült, hogy a szervezők nem választottak alkalmasabb helyiséget. Pedig a táncolók csak szorongva fértek el parketten, a hangosítás is hagyott kívánni valót maga után, ahogy az özönvíz előtti diszkó gömb is csak lógott a plafonról. Forogni ezelőtt sem látta soha. Látszólag a bulizókat nézegette és mosolyogva intett az ismerős arcoknak, de tekintete mindig visszatért a bejárathoz felvezető lépcsőre. Így azonnal észrevette a csinos alakot, amikor az belépett. A várakozás izgalmában észre sem vette, hogy a sör megmelegedett a kezében. Most egy hajtásra kiitta és a Lány elé sietett.

A nő az utolsó lépcsőfokon állva a tömeget fürkészte, majd boldog mosoly áradt szét az arcán, ahogy meglátta őt.

A Férfi lélegzete elakadt. A Lány sugárzóan szép volt, és a Férfit fékezhetetlenül megrohanták a vágyai. Magához ölelte és szertelenül körbeforgott vele, elsodorva néhány közelben állót.

– Nagyon örülök neked én is – nevetett a Lány, és megpróbált kibontakozni az ölelésből.

– Most nem szabadulsz ilyen könnyen – mondta a Férfi és megragadta a karját. – Gyere, táncolj velem! – vigyorgott.

A Lány felkacagott, és néhány lépés után összehangolódtak, ahogy óvodás koruk óta mindig.

– Gyönyörűbb vagy, mint valaha – suttogta. A Lány kipirult arccal, érzelmektől csillogó szemmel nézett fel rá

– Pihenünk kicsit? – kérdezte.

– Persze. Üljünk le valahol.

Felsiettek a lépcsőn. A folyosó üresen kongott a lépteiktől, és az előcsarnokban sem foglalta egy diák sem az ülőhelyeket. A Férfi az ablak melletti kanapéhoz vezette a Lányt. Szótlanul üldögéltek és magában kapkodva kereste a szavakat, amivel elmesélhetné az élete legutóbbi fordulatát.

– Jól vagy? – kérdezte a Lány. A barna szemek az arcát kutatták.

A Férfi megkönnyebbült kissé.

– Elhagyott a feleségem – szólalt meg.

A Lány rezzenéstelenül nézett rá, várta a folytatást.

– Két hónappal ezelőtt.

A Férfi elakadt, nem tudta, hogy hogyan folytassa. Megköszörülte a torkát.

– Miért? – kérdezte a Lány.

– Rájött, hogy nem szeretem – válaszolta lehajtott fejjel.

A Lány nem szólt.

– Pontosabban, rájött, hogy sohasem szerettem – folytatta.

– Értem – mondta a Lány halkan és a Férfi most megérezte az egyetlen egy szóban elrejtett kérdést. Még nem mert válaszolni rá.

– Hol alszol? – kérdezte váratlanul a Lány.

– A szállodában. Miért?

A Lány felállt és felé nyújtotta a kezét.

– Gyere, én itt alszom a vendégházban – mosolygott. – Kétszemélyes az ágy – suttogta.

A Férfi megborzongott. Alig tudta féken tartani a testét, amióta meglátta a Lányt a lépcsőn. A bensőséges tánc sem segítette a józanságát. Képtelen volt nemet mondani, és valójában nem is akart.

Magához ölelte a Lányt, ahogy a szoba felé lépkedtek. Beestek az ajtón és mire az ágyra dőltek, az összes ruha lekerült róluk. A Lány halkan felnyögött, ahogy meztelen testük összesimult. Az összes vér egy hely felé száguldott a testében, érzékei csak egy dologra koncentráltak, orrát betöltötte a Lány bőrének rózsa illata. Eggyé vált a Lány testével, ahogy hosszú combjai köré fonódtak, ahogy szűk forrósága körülvette. Emlékezetébe örökre beleégett a Lány gyönyörben úszó arca, ahogy elélvezett. Az izmai pattanásig feszültek, amikor követte őt.

A Lány a mellkasára borulva szundikált, és a Férfi szórakozottan húzogatta ujját a kócos barna loknikon. Még sosem érezte magát ennyire egésznek.

– Itt maradsz? – szólalt meg a Lány álmosan.

A Férfi teste egy pillanatra megfeszült, aztán mélyet sóhajtott.

– Nem. Nem tudok maradni.

A Lány elhúzódott tőle, felült, de a Férfi határozottan megfogta a kezét.

– Ott van a fiam, a munkám… az életem minden része.

A Lány nem szólt, elfordította a fejét. A Férfi gyöngéden visszafordította, tekintete a Lány arcát kutatta.

– Ugye megérted? – kérdezte, és a torka elszorult, ahogy a választ várta. A Lány néhány hosszú másodpercig hallgatott. Nyílt, barna szeme csillogott a hajnali félhomályban, az ajkába harapott, mielőtt megszólalt.

– Igen, megértem. Nem tehetek mást. – Maga elé húzta a takarót, és átkarolta a térdét.

– Most menj! – mondta a Lány. – Minden jót! – mosolyodott el.

A Férfi az arcát nézte, de már nem látott rajta mást, csak megértést, és azt a különös kifejezést, amit most sem értett.

A Férfi rohadéknak érezte magát.

 

A Férfi torkát ismeretlen aggodalom szorongatta, ahogy végigsietett a fehér, személytelen folyosón. A találkozón hiába várta a Lányt és a többiek csak annyit mondtak, hogy kórházban van. Hiába követelte, egyik barátjuk sem árult el többet az állapotáról. Rohanva távozott az étteremből.

Felpillantott a kórterem számozására. Nem tudta, hogy mi vár rá, remegő kézzel kinyitotta az ajtót. A kórteremben halk zene szólt.

A Lány kíváncsi, barna szemmel nézett rá az ágyból. Boldogan elmosolyodott, amikor felismerte a belépőt.

A Férfi szíve hevesen dobogott, ahogy meglátta, de a torokszorító érzés nem múlt el, a szorongás átterjedt a mellkasára is. Aggódva ökölbe szorította a kezét, ahogy közelebb lépett az ágyhoz.

– Szia! – mosolygott a Lányra.

– Szia! Örülök, hogy eljöttél. Gyere, ülj ide mellém – paskolta meg maga mellett a matracot.

A Férfi óvatosan leült. A gondolatai irányíthatatlanul keveregtek a fejében. Csak bámulta a lány sápadt arcát, lefogyott, törékeny testét. Gyöngéden megragadta a kezét, hüvelykujja végigsiklott az infúzió okozta kék foltokon. Előre eltervezte, hogy mit fog neki mondani, de most csak kinyitotta a száját, aztán becsukta. Egy hang sem jött ki a torkán. Tekintete a szekrényen álló rózsacsokorra siklott.

– Jól vagy? – kérdezte aggódva a Lány.

A Férfi elszégyellte magát, mert itt nem ő szorult vigasztalásra. A Lány szemébe nézett.

– Hazaköltözöm – bökte ki.

A Lány csendes nyugalommal várta a folytatást.

– Most még vissza kell mennem, mert még néhány hónap, amíg elintézem a dolgaimat. De utána… – nyelt egyet, hogy a szorítás enyhüljön a torkában. – már itthon maradok végleg.

– Örülök a döntésednek – válaszolt halkan a Lány. – És mihez kezdesz majd?

A Férfi megköszörülte a torkát.

– Megnősülök.

A Lány hitetlenkedve felnevetett, és lemondóan megcsóválta a fejét.

– És kit veszel feleségül? – kuncogott.

– Téged!

A Lány hátradőlt a párnán, ahogy keserűen felkacagott.

A Férfi sértett önérzete sajgott a mellkasában. Nem értette, miért nem örül felhőtlenül a Lány. Az arcára kiült a csalódottság.

– Ne haragudj! – kérte a Lány, és már kedvesen mosolygott. Szemében könnyek csillogtak. – Csak örömömben nevetek.

– És igent mondasz?

– Igen, leszek a feleséged – válaszolt a Lány és szabad kezével megsimította a Férfi arcát.

A Férfi megcsókolta a Lány tenyerét és némileg megnyugodott.

– Milyen esküvőt szeretnél? – kérdezte.

– Nem kell túl nagy felhajtás.

– De azért zenekar legyen, nem? – vigyorgott. – Legalább felkérhetsz táncolni!

A Lány fáradt mosollyal bólintott.

– Egyébként jól vagy? – kérdezte a Férfi, és a műszerek felé intett. – A többiek nem árultak el semmit.

– Igen, köszönöm. Azt hiszem, jól leszek. Hamarosan.

A Férfi tekintete ismét a rózsacsokorra siklott.

– Kitől kaptad?

A Lány tűnődve elnézett az ablak felé.

– Senkitől. Magamnak rendeltem.

A Férfi elégedetten bólintott.

– Megy a gépem – mondta. A Lány nehézkesen felült. A Férfi gyöngéden magához húzta és átkarolta. A Lány karja könnyedén fonódott a nyaka köré. Megsimogatta a loknis tincseket és az ajkát finoman a Lányéhoz érintette. A Lány szenvedélyesen viszonozta a csókot. A Férfi vágyakozva ölelte szorosabban, aztán lassan elengedte a remegő, vékony testet.

A Lány hosszan pislogott, majd a Férfi szemébe nézett. A Férfi a jól ismert, érzelmekkel telt, nyílt tekintetet kereste, de most valami hiányzott. A megmagyarázhatatlan hiányérzet nem hagyta nyugodni.

 

– Apa, jól vagy? – A szőke fiú gyöngéden megérintette az apja remegő vállát.

A Férfi összerezzent. Majd kihúzta magát, felemelte a fejét, hogy magassága majdnem elérte a fiáét. Megköszörülte a torkát.

– Melyik sírhely az övé? – kérdezte.

– Nem tudom – lépett közelebb a fiú az egyik sírkőhöz és a feliratot tanulmányozta.

A Férfi összehúzta a szemöldökét.

– Biztos, hogy jó helyen vagyunk?

– Igen, ez az a parcella. De a sírt nem találom – tárta szét a karját. – Egyiken sincs név!

A Férfi nyugtalanul megigazította a csokrot és a fiát figyelte, ahogy egyik sírtól a másikhoz lép.

– Hogy hogy nincs rajtuk név? Mi van rajtuk? – hajolt közelebb ő is az egyik kőemlékhez.

– Csak mindenféle feliratok, meg dátumok – motyogta a fia.

– Nézd ezt az oldalt! – mutatott a Férfi jobbra. – Olvasd őket hangosan! Én nézem a másik oldalt.

A fiú felsóhajtott.

– Rendben.

Egymás mellett lépkedtek. A Férfi karja már elzsibbadt a rózsacsokor súlya alatt. Megfájdult a dereka, ahogy egész közel hajolt a sírkövekhez. De az apró betűs feliratok egyike sem pendített meg benne semmilyen érzelmet.

Kezdtek elfogyni a lehetőségek és lassan kiértek a parcellából, de egyik sem a keresett sír volt. Furcsa, könnyű remény kelt benne, hátha csak tévedés az egész. Megtorpant. Kínozta a lelkiismeret furdalás. Néhány hónapot ígért, de majdnem egy év lett belőle. Talán mégis szerencséje van. Talán csak félreértett valamit. Talán nem igaz a halálhír sem, ha nincs sír.

A fiára pillantott, aki egy hófehér emlék előtt állt. A fejrészre a kőfaragó egy szál rózsát gravírozott. A Férfi torka elszorult.

– Mi van ráírva? – csuklott el a hangja, ahogy a fia mellé lépett.

– Csak annyi, hogy Táncolsz velem? – válaszolt a fiú csodálkozva.

A Férfi fájdalmasan felzokogott, ahogy a könnyű reménykedés azonnal maró reménytelenséggé változott és forrón áradt szét a testében. Térdre rogyott a sír mellett, a fia rémülten kapott a karja után, hogy lelassítsa a zuhanást. Nem érezte a fájdalmat, ahogy a sír köré szórt apró kövek a térdébe vájtak. Karjai elengedték a rózsacsokrot, a sötétzöld szárak legyezőként terültek szét a hófehér márványon. Ráborult a virágokra, de nem érezte az illatukat. Görcsösen kapkodott levegő után, ahogy könnyei végig folytak égő arcán és a hideg kőlapra csöppentek. A valósággá vált veszteség kiürítette a lelkét, a gondolatait elnyelte a kétségbeesés. Egész testében remegett.

A fia gyöngéden megérintette a vállát.

– Apa!

A Férfi a feliratra pillantott. Üres tekintetét fogva tartotta az értelmetlenné vált két szó. Csak bámulta a vésett vonalakat, amikor az elméjét elborító homályban mégis meglátta a rózsa mellé vésett apró keresztet. Nagy levegőt vett, ahogy a felismerés nyugalma átjárta testét. Elrendezgette a virágokat. Megköszörülte a torkát és felegyenesedett.

– Táncolok. Nemsokára. Örökké csak veled.

Megvásárolható kötetek...

Húzós szerelem

Sport, szerelem, nyolcvanas évek és egy kalandos utazás

„Egy kor, amit csak szüleink, nagyszüleink ismerhetnek igazán, egy sport, amibe eddig csak néhányan nyerhetnek bepillantást és egy lány, akinek története mindenkit magával ragad majd.” – V. Dóri

Olvass bele!

Vedd meg:  E-könyv vagy nyomtatott könyv

Meghitt pillanatok

Az antológiában húsz ünnepi novella kapott helyet, húsz különböző író tollából.

Az Osztálykarácsony egy szívmelengető történet barátságról, elfogadásról és a szerelemről. 

Olvass bele!

Vedd meg:  E-könyv vagy nyomtatott könyv

Gyöngyfűzér

A gyűjteményben tizennégy népszerű szerző írása olvasható. 

A Norvég krémes egy kedves történet Szőkéről, a családról és az élet kihívásairól.

Olvass bele!

Vedd meg:  E-könyv vagy nyomtatott könyv

Pin It on Pinterest

Share This